Naptár

május 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

VISSZATEKINTÉS ("Erzsi a börtönben")

2009.11.09. 11:54 | spilko | Szólj hozzá!

Véget ért a kiállítás a Gödör Klubban. Nagyon köszönöm mindazoknak, akik megtisztelték érdeklődésükkel. Számomra nagyon sok pozitív élményt adott a sorozat készítése, és a kiállítás egyaránt. Remélem, akik látták kicsit másképp léptek ki a teremből, mint ahogy bementek oda. Remélem hatással volt rájuk, és magukkal vittek egy-egy képet az emlékezetükben. A kiállításon vetített videó fontos része volt a koncepciónak. Tudom, idő hiányában sokan nem tudták megnézni. Ezért most dolgozom azon, hogy a több, mint egy órás anyagot feltölthető mennyiségűre vágjam, és amint kész van, megosszam mindenkivel.

 

Többen kérdezték, honnan jött az ötlet, hogy pont ezt, pont őt? Vagy csak belefutottam a témába?

Az én fotográfiai ars poetica-m az, hogy annak ellenére, hogy ma, amikor bárki elkattinthatja gépét a digitális technika korában, és kiszolgálója, iparosa lett a nyomtatott sajtónak a fotóriporter, mégse higgyük, hogy elveszítette létjogosultságát a fotósorozat, fotóesszé.

Csak tágabb értelmezési határokat kell szabni neki. Az esszén van a hangsúly. Gondolatiságot, koncepciót kell vinni a sorozatba. Hogyan lehet megújítani az esszé műfaját?

Nagyon erős konceptuális hozzáállással. A koncepció végigvonul az egész sorozaton. A témaválasztás önmagában felér egy véleménnyel. Nem akármilyen témákat feldolgozni. Olyat, ami mélyen belül érinti meg az embereket.

Reményeim szerint sikerült ehhez tartanom magamat.

A szülés és 1-2 Ninával intenzíven együtt töltött év után, kerestem magamban az utat vissza a fotográfiához. Elgondolkodtam, milyen témákat, gondolatokat szeretnék megfogalmazni, képekben. Anyaként (és nőként) kíváncsi voltam, milyen lehet azoknak a gyerekeknek és anyjuknak a sorsa, akiknek nem adatik meg a szülés és születés szabad, természetes módja. Milyen életük lehet a börtön falai között? Elzárva minden ingertől, a „szabadság vesztés” kínzó pszichés állapotának közepette. Egy terhes elítéltet akartam fényképezni, tudatosan, de az, hogy végül Erzsi lett a fotóalany, a sors műve. Nem hiszek a véletlenekben. Erzsit a tököli kórház nevelői ajánlották, mert ő volt a terhességének abban a szakaszában, ami számomra a képek elkészítéséhez alkalmas volt, és róla gondolták, hogy kellően együttműködő lesz. Nem véletlen, hogy rögtön szimpatikusak lettünk egymásnak, szót értettünk és később, őszintén mondhatom, barátok lettünk. Ma én vagyok Julika (Karamella) keresztanyja, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Kemecse nagyon messze van, de néha személyesen is meglátogatom őket.

Közelről látva Erzsi és családjának sorsát, tehetetlen szomorúság van bennem, mert hiába segítek nekik néha pénzzel, néha pusztán azzal, hogy problémáikat meghallgatom és megpróbálok megoldást keresni rá a távolból, mégis visszavonhatatlanul csúsznak bele a társadalmi, etnikai származásukból adódó determinált sorsspirálba. Fájó bevallani, de a jelenlegi helyzetben én nem látok kiutat számukra és a hozzájuk hasonló családok számára.

 

 

 

 

 

KRITIKA A KIÁLLÍTÁSRÓL

2009.11.09. 11:52 | spilko | Szólj hozzá!

A Nemzeti Kulturális Alap segítségével létrejött kiállításokról, előadásokról az NKA kritikai portálja, a Revizor online rendszeresen közöl kritikákat. Az Erzsi a börtönben kiállításon Sisso, a Magyar Narancs kritikusa járt és írt véleményt.

Itt olvashatjátok az általa írt kritikát.

Erzsi a börtönben / Legújabb fotókiállításom a Gödör Klubban

2009.10.11. 16:46 | spilko | Szólj hozzá!

Kedves Barátok, Ismerősök!

Majdnem pontosan három évvel ezelőtt kezdtem el készíteni egy fotóesszét, melynek eredményét most végre sikerül megmutatnom Nektek.

Gyertek el 2009. október 20-án 19 órára a Gödör Klubba (V., Erzsébet tér) a kiállítás megnyitójára, melyen beszédet mond Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke, és a Tóth Aladár Zeneiskola roma származású növendékei adnak rövid műsort.

Ha éppen nem értek rá, november 8-ig megnézhetitek a kiállítást, mindennap 15-22 óráig.

Egy roma származású terhes elítélt és gyermekének, a Büntetés-végrehajtás intézeteiben töltött mindennapjai

 

A terhesség viselése, a szülés folyamata, az újszülött táplálása az emberi (női) sors leginkább természetinek tekintett része. De vajon a nők elemi biológiai életfeladata, az anyaság, és az anyai ösztön hogyan nyilvánul meg olyan extrém élethelyzetben, mint a börtön falai közé zárt terhesség és utódgondozás?

Magyarországon a különböző büntetés-végrehajtási intézetekben kb. 1000-1500 női fogvatartott van. Évente mintegy 20-22 szülés történik a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházában, Tökölön. Sok esetben az elítélt terhességének nagy részét a kórházban tölti. Szülés után a baba és édesanyja még 3-4 hétig a kórházban marad, ezután szállítják őket át a kecskeméti anya-csecsemő közös körletbe. A csecsemő hathónapos koráig, vagy indokolt esetben egy éves koráig maradhat anyjával, ezt követően családjához vagy gyermekotthonba kerül.

                2006 novembere óta készítettem fényképeket a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházában Lakatos Erzsébetről, majd a Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézet anya-gyerek részlegén Erzsi szabadulásáig, 2007 szeptemberéig. Erzsivel terhességének 29. hetében ismerkedtem meg. Roma származású, családjával Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egy kis faluban él, nagy szegénységben. A börtönkórházban született gyermekén kívül négy gyerek édesanyja. A kórházba két hónapos terhesen került 2006 júniusában, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, lopás vétségével. (Az utóbbi két vétségben Erzsi ártatlannak vallotta magát, nem történt nyomozás.) Húga szintén Tökölön szülte meg gyermekét. Édesanyja 7 éve halt meg agydaganatban, ezután kisebbik húgát Erzsi nevelte, de börtönbe vonulása miatt a kislány intézetbe került. Édesapja és bátyja is börtönben voltak ez alatt az időszak alatt, ők 2007 tavaszán szabadultak.

2007. január 26.-án Tökölön, a rabkórházban megszületett Here Julianna Mária, Erzsi ötödik gyermeke. „Ezek a gyerekek örökre meg vannak bélyegezve” – mondta a biztonsági őr, aki egy alkalommal bekísért az intézetbe. A születési anyakönyvi kivonatukban kitörölhetetlenül benne lesz: Születési hely: Tököl. Nemzedékről nemzedékre vonszolják magukkal a börtön örökségét. Meg tud-e szakadni valaha a szociális és a családi háttér okozta börtönspirál?

A képekkel választ kerestem arra, milyen hatással van a nőkre a börtönben az anyaság, milyen hatással van a börtön az anyaságra. A legősibb emberi ösztön mennyire képes életben maradni a szikkadt földben, a rácsokká degradált világban.

                Az utóbbi idők társadalmi, politikai megnyilvánulásaiban egyre nagyobb teret kap a cigányellenesség, a cigányokkal szembeni erőszak. Lakatos Erzsébet életének egy meghatározó szakaszát nyomon követve, a származásból, szociális háttérből adódó előítéleteket is szeretném eloszlatni. Erzsi élete, családi körülményei minta példája annak, hogy a cigányság mennyire a körülmények kiszolgáltatottja, mennyire determinált a sorsa, melyben kitörésre, felemelkedésre semmi esély.  

A fotózás során a klasszikus fotóesszé hagyományait követve, dokumentum-kép(film)-et készítettem. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy mivel magam is anya vagyok, az objektivitásnál jóval érzékenyebben viszonyulok a témához. Szándékoltan szubjektív a bemutatás, de ezt az egyéni megközelítést nem technikával kívántam érzékeltetni. Nem használtam sem teleobjektívet, sem nagylátószögű objektívet. A fotózás kezdetén szinte magam is bezárva éreztem azáltal, hogy a normál objektív általam választott határait nem léphetem át. De így a kézenfekvő megoldásoktól megszabadulva, az emberi szemhez leginkább hasonló képet adhattam egy anyáról, akinek gyermekéhez fűződő kapcsolata jelentette a lelki életben maradást a külvilágtól elzárt világban.

                              

Spilák Zsuzsanna

 

 

Test-Mese

2009.03.05. 13:51 | spilko | Szólj hozzá!

 

 
Kezdetben semmi sem létezett, sem illat, sem fény, sem forma, sem mozgás.
Csak az üresség tátongott határtalanul.
Nem volt idő, mert szunnyadva feküdt a végtelenség ölében.
A mindent beborító sötétség mozdulatlan tömbjének belsejében a létezés, mint nyugvó gondolat derengett csupán. Mint hatalmas jéghegy, melynek fagyott halmazállapotú részecskéi között bezárva rejtőzik egy életcsíra, úgy őrizte az ősanyag a léleklehelletet.
 
Ebben az áporodott mozdulatlanságban egyszer csak szűkülni kezdett a kietlenség, és az üresség határszélén megrepedt az ősanyag.
Eleinte nagyon lassan, majd egyre határozottabban hatolt át a repedéseken egy forró fuvallat, mely utat tört magának a sötétségen keresztül, végül elérte a legsűrűbb Semmiben lebegő léleklehelletet. Szunnyadó állapotából felébredt Amequi, a lélek.
Apró volt, mint a levegőben szálló parányi porszem. Össze is lehetett volna téveszteni a forróság által mozgásba lendülő sötétség szemcséivel, ha nem vette volna körbe egy vibráló, fényből szőtt háló. Ahogy elhagyta a Végtelen Ölt, és öntudatra ébredt, Amequin egyre inkább úrrá lett a félelem és a reszketés. Kétségbeesetten vonszolta magával a sűrűn szőtt hálót, mely egyre jobban belegabalyodott a repedések mentén felgyűrődött sziklák csúcsaiba, míg végül csak egy szál kötötte őt össze az immár fénybe borult, végessé vált térrel.
A forró levegőben izzadtságcseppek csorogtak a falakról, és az időtlenség mozdulatlan nyugalmát felváltotta a cseppenként mérhető IDŐ.
Ahogy Amequi hálójára csorgott az idő, úgy érezte, megfojtja őt a magány. Vágyott egy létformára, melybe beköltözhet. Az idő súlyától elcsigázva utolsó erejét megfeszítette, elszakította hálóját, és abban a pillanatban egy hatalmas sikoly a TEST-be repítette.
A test a sötétség fekete halmazából és a tavakká duzzadó izzadság cseppekből agyaggá formálódott, és Amequi vágya immár beteljesült: összegyúrva, egymásba forrva létezett. Testet öltött önmagára.
 
Amequi kíváncsian vette birtokba újfajta létezésének színhelyét.  Amerre csak nézett, mindenütt vörös gyökérszálak kúsztak, tekeredtek. Úgy döntött, egy vastag szál nyomába ered. Belekapaszkodott egy tejfehér oszlopba, lendületet vett és lecsusszant a rücskös dombháton. Az első lény, akivel szembetalálkozott, Pamon isten volt. Amequinek nevethetnékje támadt, mert Pamon úgy tudta az arcát egyik pillanatról a másikra változtatni, akárcsak egy zselés amőba. Először hatalmasra fújta, elvörösödött, szemei kidülledtek, aztán prüszkölve süvítette ki magából a levegőt, - Amequit majdnem tovább is taszította – és olyan szűkre szottyadt össze, mint egy ázott toll darab.
Amequi hirtelen ütemes dobbanásra lett figyelmes. Egy ideig csak hallgatta a tompa ütéseket, melyek megrezegtették dobhártyáját, és belefeledkezett a végtelen ritmusba. Mágnesként vonzotta parányi testét az ismétlődő hang, magába szippantotta a monotónia. Mikor kinyitotta a szemét, egy nagyon-nagyon izmos alak körvonalát látta. Corud isten állt vele szemben. Csodálta hatalmas, vértől duzzadó testét, mely ritmikusan hullámzott a feszülő és ernyedő izomköteg alatt. Annyira szép volt, ahogy fáradhatatlanul végezte testgyakorlatát, hogy Amequi vágyat érzett, hogy öklével az izmok közé csapjon és érezze a rendíthetetlen erőt. Vágyat érzett, hogy hozzásimuljon, és kis teste átvegye a meleg lüktetést.
-          Fedezd fel ennek a testnek minden zeg-zugát, kövesd a lábaid alatt futó vörös gyökereket, ismerd meg az istenek lakhelyét, aztán térj vissza hozzám és táplálni fogom erőmmel lélektestedet – szólt Corud.
 
Így is lett. Amequi barangolása során találkozott Maagor istennel is, aki mindig nagyon elfoglalt volt. Jöttek-mentek dohos pincéjében mindenféle szilárdságú anyagok. Különböző nedvekkel, folyadékokkal kísérletezett, kevert, feloldott, erjesztett, majd a megoldáson töprengve türelmetlenül morgott.
 Később megismerkedett Renosszal, a halásszal. Egész áldott nap a Vörös-tó szélén ücsörgött és mérges csigákra vadászott. Reggel bedobta hálóját a tó vizébe, és este ott hemzsegtek a lyukak közé szorulva a mételyt hordó állatok.
Fáradt volt már Amequi a nagy vándorlásban. Szeretett volna végre megpihenni Corud oltalmazó karjaiban. Visszafordult hát, de még át kellett jutnia Darmin labirintusán. Látta Darmin, mennyire elcsigázott a kis lélektest, és segítségére sietett. Kígyótestére fektette Amequit és a labirintus falai mentén végighullámzott Corud birodalmáig.
 
Évek, évtizedek teltek, és Amequi boldogan élt az istenek társaságában.
Egy napon riadtan ébredt álmából. Egy idegen lény szagát érezte. Amequinek volt egy olyan csodálatos képessége, hogy a levegőben terjedő illatokból előre megérezte a bekövetkező történéseket. Most azonban olyan hirtelen történt a változás, hogy felkészülni sem volt rá ideje. Éles sivítással egy fekete madár szökött be a Test kapuján. A falakról visszaverődő rikoltozás hangja fokozatosan elenyészett, és a következő pillanatban már csak mintha képzelet szülte látomás lebegett volna Amequi előtt a levegőben.
 
Látszólagos nyugalomban követték egymást a napok, de Amequi érezte, valami megváltozott. Az idegen szag beleívódott a föld pórusaiba, és a vörös gyökereken keresztül szétáradt az istenek lakhelyén. Amequin kezdett elhatalmasodni a végtelen szorongás. Nem jött ki hang a torkán, mellyel figyelmeztethette volna Corudot az alattomos veszélyre. Amerre pillantott, mindenütt a megbomlott rendszer jeleit látta. Gennyes hab borította a Vörös-tó felszínét, nyálka csordogált Darmin labirintusának falain, Magoor pedig tébolyultan rohangált ide-oda taplógombákkal telt pincéjében. Szegény kicsi Amequi szomorúan ült egy odvas gyökérgumó tövében, és nézte, ahogy Corudnak egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül megszólaltatni izmainak tam-tam dobjait. Ahogy lassultak az ütések, úgy zuhant egyre mélyebbre Amequi a szomorúság szakadékában.
Csepp… Csepp… Csepp… Csepp
Könnycseppjeiből táplált folyó felszínén lebegett pici teste.
Mindent elárasztott az örvénylő víztömeg, míg végül a sodrás Amequit a Test kapuján általvetette.
 
Így ért véget eme testet öltött létformája Amequinek.
Rettegett attól, hogy elenyészik az idő fogságában, mely már azóta szőtte cseppekből font hálóját, hogy elhagyta a védelmet nyújtó testet. Tudatát élesre csiszolta az újra támadó magány, és hirtelen rádöbbent, hogy egyetlen módon menekülhet. És ekkor, nagyon távolról, mintha Corud hangját hallotta volna. Csak egy kicsit gyorsabban dobbantak az ütések.
 
Spilák Zsuzsanna
 

 

A (gyógyíthatatlan) betegség, mint állapot

2009.03.05. 09:24 | spilko | Szólj hozzá!

 A külvilágból kiszakítva.

Szubjektív idő (Betegség)                      Szubjektív tér (Kórház)
 
Szubjektív idő:
A betegség átveszi az uralmat a nappalok felett. Nincs külvilági történés, csak a test belső történései.
Test-idő.
Zsigeri idő.
A biológiai funkció ritmusa átveszi a percek szerepét, a nagymutató helyébe lép. Belső működés szabályozza a nap történéseit.
A megbetegített test univerzumában belső létidő pereg.
Magány.
 
Szubjektív tér:
Az én terem, melynek határait a másokra való rászorultságom, kiszolgáltatottságom mértéke határozza meg. Vagyok én, és a beteg testem által kikövetelt tér, melybe időnként beengedek egy-egy külvilági „követet”. Befelé irányultság a külvilág felől, kifelé csak inaktív megfigyelés, egy nézőpontból.
Bezártság.
Változatlanság. Örök változatlanság. Örökkön levő, tehát mindig ismétlődő változatlanság. Mint a kör, mint a nap, mint az óra.
 

 

Test-Idő

2009.02.10. 15:13 | spilko | Szólj hozzá!

 

 

 

 

Támogatás

2009.02.10. 15:11 | spilko | Szólj hozzá!

 

A program bevételét a Magyar Hospice Alapítvány javára ajánljuk fel, ezzel konkrét anyagi támogatással is segítve az alapítvány munkáját, valamint az esemény megrendezésével, annak a különböző médiumokban történő megjelenésével, szeretnénk ráirányítani a figyelmet a hospice ellátás fontosságára.
Sajnálatos, hogy mekkora érdektelenség jellemzi a szponzorációval foglalkozó vezető cégeket, ha olyan esemény támogatásáról van szó, mely nem konkrétan járul hozzá a gazdasági mutatóik növekedéséhez. Melynek reklám értéke nem mérhető egy gigantikus technopartyval, ahol megjelenhet az összes üdítő-, energiaital gyártó cég, a mobiltelefon forgalmazók, és minden olyan cég, mely a fogyasztói társadalom kiszolgálója. A hospice támogatása nem illeszkedik a szponzorációs stratégiájukba, pedig a társadalmi felelősségvállalás hangzatos szlogenjét mindegyik cég fennen hirdeti. A halállal, a gyógyíthatatlan betegséggel kapcsolatban azt gondoljuk, hogy ez velünk nem történhet meg. Elmenekülünk a valóság elől, pedig bármikor szorulhatunk mi is, vagy családtagunk, hasonló segítségre.
 
Köszönettel tartozunk a Gödör Klubnak, akik ingyen biztosították számunkra a helyszínt és a technikai feltételeket!
 
 

 

süti beállítások módosítása